*** 1143 BUDAPEST, HUNGÁRIA KÖRÚT 73. ***

CMR-Nemzetközi Közúti fuvarozói felelősségbiztosítás

1.A szerződés tárgya

1.1. A Biztosító a megtéríti mindazokat a károkat, amelyeket a rakománykár miatt a Biztosított a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződéseket szabályozó, az 1971. évi 3. sz. tvr. által kihirdetett CMR egyezményben meghatározott fuvarozói felelősség körében a fuvaroztató feleknek megfizetni tartozik.

1.2. A biztosítás a Biztosított által a saját nevében végzett nemzetközi fuvarozási tevékenységre terjed ki, amelyet a Biztosított írásban bejelentett és a Biztosító által visszaigazolt gépjárművekkel folytat. A fedezet kiterjeszthető a Biztosított állandó alvállalkozóira, ha Biztosított az állandó alvállalkozóját a biztosítónak előzetesen bejelentette, és a fedezetet a biztosító visszaigazolta.

1.3. A szerződés kiterjed a tehergépkocsira, a vontatóra a nyerges vontatóra valamint az ezekhez kapcsolható vontatmányokra

Pótdíj ellenében a fedezet kiterjeszthető

  • élő állat fuvarozására
  • gépjárművek szállítására
  • Szabályzott hőmérsékleten történő szállítás
  • Kiemelt kockázatú áruk szállítása (pl. elektronikai cikkek, italáruk, dohányáruk, nemesfém)
  • FÁK országokba történő fuvarozásra

2. A Biztosító kockázatviselésének mértéke

2.1. Biztosító kockázatviselése az egyes szállítási egységeken, szerelvényeken fuvarozott szállítmányok tekintetében alapfedezetként 20 000, 30 000, 50 000, 100 000, 200 000 vagy 300 000 USD összegig áll fenn.

2.2. Azokra az esetekre, ha a Biztosított felelőssége a 8,33 SDR/kg limitet figyelembe véve, a fenti összeget meghaladná, a kockázatviselés mértéke maximum 500.000 USD összeghatárig növelhető.

3. Levonásos önrészesedés mértéke

3.1. Elektronikai áru vagy munkagépnek a járművel együtt történő ellopása, illetve nyitott vagy ponyvás járműről történő eltulajdonítása esetén, a kár 25%-a, de minimum  50 000 Ft,

3.2. Őrizetlenül hagyott fuvareszköz ellopása, feltörése vagy a ponyva kivágása esetén az önrészesedés a keletkezett rakománykárok mértékének 25%-a de minimum 50 000 Ft káreseményenként (nem minősül őrizetlenül hagyottnak a fuvareszköz, ha a kárt– a határrendészet, vagy a vámhatóság által írásban igazoltan – a határátlépés során az ahhoz szükséges okmánykezelés ideje alatt okozták).

3.3. A szabályozott hőmérsékleten történő fuvarozás során bekövetkező romláskárok esetén, vagy a nem megfelelő hűtésből eredő károk esetén az önrészesedés mértéke a kár összegének 15%-a de minimum 50 000 Ft káreseményenként.

3.4. Egyéb rakománykárok esetén az önrészesedés a kár mértékének 10%-a káreseményenként, de minimum 50 000 Ft.

4. Díjszámítás alapja:

1. Gépjármű darabszám alapján figyelmbe véve az össztömegét;

vagy

2. Bruttó nemzteközi fuvardíjbevétel-követelés alapján lehetséges.

A biztosítás  káreseményenkénti kártérítési limitekhez hozzárendelt fix éves díjért köthető.

Egy gyakorlati példa: 9T össztömeg-ig 50.000USD kártérítési limittel: 50.000Ft/db/év.

hírlevél oldaltérképlinkcsere

Élő ügyfélszolgálat
Online biztosítások
összes ajánlat egy helyen
személyre szabva
együttkötés esetén
100%-os védelem casco esetén
autóbiztosítás vásárlási értéken
akciós kedvezményekkel
kösse meg az utazás előtt
biztosítás vállalkozások figyelmébe
biztonságos jövő
biztosítás jövedelemkiesés esetén
ha Ön korábban már regisztrált akkor itt jelentkezhet be.
További online lehetőségek
minden ami egy biztosításmegkötéshez kell
gépjárműadó kalkulátor 2011 - 2012 (ex teljesítményadó)
AXON munkatársai részére

Garanciát vállalunk arra, hogy az általunk közölt díjak helyesek, azok megegyeznek a biztosítók által meghirdetett díjakkal.

Jelenleg 29 vendég online

Az indulás óta 2006. március 01.

Látogatók: 380155

LinkTÁR

  AXON Biztosítási Alkusz Kft.  1143 Budapest, Hungária körút 73.  Telefon: 363-0886, 363-1135   Fax: 363-6000

IMPRESSZUM