*** 1143 BUDAPEST, HUNGÁRIA KÖRÚT 73. ***

Drágulhat a kötelező biztosítás 2012-es díjai a baleseti adó miatt (2011.10.14)

A kormány által benyújtott tervezet szerint 30 százalék lesz az adó, a gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjai viszont várhatóan 5 százalékkal eshetnek.

Örülnek a biztosítók, hogy az október 30-án esedékes díjhirdetés előtt megszülethet a baleseti adóról szóló törvény, mert szerintük így megszűnik a bizonytalanság.  A kormány által benyújtott tervezet szerint 30 százalék lesz az adó, a gépjármű- felelősségbiztosítások (kgfb) díjai viszont várhatóan 5 százalékkal eshetnek, így a tényleges díjemelkedés mintegy 25 százalék körüli lehet majd a kötelező kampányban.  Az autótulajdonosoknak az adót a díjrészletekkel együtt kell majd megfizetniük 2012-ben.

Az egészségbiztosítási alap hiányának egyensúlyba hozatalát célzó baleseti adó legkisebb mértékben a motorkerékpárok, illetve a személykocsi tulajdonosok biztosítási összegét emeli majd, míg legnagyobb mértékben a teherautók, buszok, illetve vontatók díjára hat. Míg egy motor esetében 1000-2000 forint lenne az adó átlagosan, addig az autóknál 7000, a teherkocsiknál pedig 30-80 ezer forintot jelentene.

Az adó egységes, százalékos mértékű meghatározásával továbbra is megmaradna viszont a biztosítók ügyfelekért folytatott fokozott versenye, sőt a korábbi díjkülönbségek még tovább nőhetnek. A Biztosítás.hu szerint ugyanis a díjak várhatóan tovább csökkenhetnek, ráadásul egyes biztosítók – bár ezzel újabb csökkentést vállalnának magukra – az adó egy részét kedvezmények formájában visszajuttatnák majd az ügyfeleiknek, ami a hamarosan induló kgfb-kampányt tovább színesíti majd. Az idei kampány az adó hatása nélkül várhatóan 5-7 százalékos csökkenést hozhat az átlagdíjban.

Többen válthatnak biztosítót

Mozgalmasabbá teheti az idei kgfb kampányt a jövő évtől bevezetett baleseti adó, mivel a közteher ugyanis annál nagyobb, minél magasabb alapdíjat fizet az érintett autótulajdonos. Aki idén nem vált biztosítást, az új adónem miatt a tavalyi díjánál biztosan 30 százalékkal többet fizet majd.

„Bár a készülő szabályozás pontos részletei nem ismertek, a 30 százalékos adó olyannyira megemeli az árakat a piacon, hogy minden gépjármű-tulajdonosnak alapvető érdeke lesz a lehető legolcsóbb kötelező biztosítást választani. A magasabb díj ugyanis még magasabb adófizetési kötelezettséget jelent.

Ha az adót ebben a formában vezetik be, annak is érdemes lehet majd váltani, aki csak néhány ezer forintot spórol, hiszen a megtakarítási lehetőség majdnem egyharmadával megemelkedik. Aki tavaly nem váltott, annak még nagyobb a tét. Hiszen a 2010-es kampány is komoly átlagdíj-csökkenést hozott a piacon, és a régi szolgáltatójuknál maradó járműtulajdonosok eleshettek akár 15-20 ezer forintos megtakarítástól is - ami az esetleges idei árcsökkenést és az adó hatását is figyelembe véve - jelentős spórolási lehetőséget jelent.

Forrás: FN

Biztosítási Hírek - Alkuszcégünk Hírei
A kárnyilvántartási hibák miatt az autósok tömege veszítheti el a bónuszát (2012.02.09)

A kárnyilvántartóban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződők adatainak hibája miatt több tízezer autós kerülhet az aktuális bónusz fokozatából alap-fokozatba egy évre – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Bővebben...
Mi az a baleseti adó? - Gyakran feltett kérdések (2011.12.13)

Az Országgyűlés 2011. november 21-én fogadta el A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) kiegészítéseként a baleseti adó bevezetésére vonatkozó törvényi szabályozást.

Bővebben...
Tervezett Baleseti adó mértéke (2011.11.16)

Az országgyűlés támogatja a baleseti adóval kapcsolatos törvényt, vagyis minden megkötött kötelező biztosítás után 30%-ot kell megfizetni a szerződőnek, de ennek mértéke nem lehet magasabb, mint napi 83 Ft.

Bővebben...
Legfrisebb Hírek
Legolvasottabb hírek

hírlevél oldaltérképlinkcsere

Élő ügyfélszolgálat
Online biztosítások
összes ajánlat egy helyen
személyre szabva
együttkötés esetén
100%-os védelem casco esetén
autóbiztosítás vásárlási értéken
akciós kedvezményekkel
kösse meg az utazás előtt
biztosítás vállalkozások figyelmébe
biztonságos jövő
biztosítás jövedelemkiesés esetén
ha Ön korábban már regisztrált akkor itt jelentkezhet be.
További online lehetőségek
minden ami egy biztosításmegkötéshez kell
gépjárműadó kalkulátor 2011 - 2012 (ex teljesítményadó)
AXON munkatársai részére

Garanciát vállalunk arra, hogy az általunk közölt díjak helyesek, azok megegyeznek a biztosítók által meghirdetett díjakkal.

Jelenleg 21 vendég online

Az indulás óta 2006. március 01.

Látogatók: 383230

LinkTÁR

  AXON Biztosítási Alkusz Kft.  1143 Budapest, Hungária körút 73.  Telefon: 363-0886, 363-1135   Fax: 363-6000

IMPRESSZUM